Amikor egy-egy vizsgálat során kiderül, hogy a kis jelentkezőnek mozgásterápiára van szüksége ahhoz, hogy jobb iskolai teljesítménye legyen, vagy a már elért eredményeket reálisabb idő- és energiabefektetéssel érhesse el, a szülők általában nem tudják hova tenni ezt a dolgot.
- De hát egész nap ugrabugrál, meg nem áll egy percre sem!
- Olyan ügyesen úszik/balettozik/tornázik!
- Pedig heti háromszor jár focira!
Ilyesmi válaszokat szoktam kapni.
Szeretném picit érthetőbbé tenni, hogy miért nem mindegy, milyen mozgásról van szó. Miért is jó, ha sportol a gyerek, ugyanakkor miért nem hat ki ez a fajta mozgás a tanulásra?
Hát egészen egyszerűen azért, mert a különböző sportoknak nem az idegrendszeri kapcsolatok megerősítése és fejlesztése a célja!
A sport nagyon hasznos, és nélkülözhetetlen tevékenység gyerekek és felnőttek számára egyaránt: növeli az oxigénellátottságot, levezeti a feszültséget, emellett koncentrációt, önfegyelmet, kitartást igényel, pozitív hatása van a személyiségfejlődésre, jókedvre derít. Ezek mellett még számtalan előnyt felsorolhatnék.
Ép testben ép lélek - ennél elcsépeltebb, de igazabb, és megszívlelendőbb mondás kevés van!
De akkor mégis miben különbözik a mozgásterápia a sporttól?
Hát abban, hogy célzott, az idegi kapcsolatokra építő hatással levő gyakorlatokat végeztetünk. Az a helyzet, hogy a mozgásterápia nem amiatt van, mert a gyerkőc jelenlegi mozgásával van gond, hanem mert korábban valószínűleg nem úgy mozgott, ahogy teljes mértékben ideális lett volna.
A mozgásfejlesztő tornával tehát nem a most produkált mozgás javítása a cél, hanem azon keresztül az agyi szervezettség helyreállítása.
Ha egy kisbaba a fejlődése során nem tanul meg egyes mozgásokat, például mászni, akkor kimaradnak olyan mozgáselemek, amelyek hatással lennének az agyi fejlődésére, vagyis azok az idegrendszeri összefüggések, amelyek a mászás hatására kialakulhatnának, nem, vagy kisebb mértékben alakulnak ki. Mivel ezen az agyi területen hiányosan alakultak ki a kapcsolatok, később, valamikor, valamilyen szituációban ez a hiányosság meg fog mutatkozni.
Sőt, az a helyzet, hogy már akkor is mutatkozhatnak elmaradások, hiányosságok, ha az adott babakori mozgás ugyan megtörtént, de nem volt tökéletes, a mozgás nem kellően begyakorolt, vagy összerendezetlen maradt. A csecsemőkori, kisgyermekkori mozgásfejlődés szorosan együtt halad az idegrendszer fejlődésével, egyik kihat a másikra, a másik visszahat az egyikre. Ha elmaradás volt egy területen, az akár azt is jelentheti, hogy egy ráépülő fejlődési fokozat már eleve nem lehet a kívánt mértékű.
És igen, valóban sok a feltételes mód, mert nem törvényszerű, hogy ténylegesen tanulási nehézségek adódnak, enyhébb eltéréseket kiválóan lehet egyéb adottságokkal kompenzálni. A nagyobbakat azonban már nem, vagy bizonyos követelményszint felett (pl. iskolai feladatok nehezedése) már megmutatkoznak a hiányosságok.
Pedig van megoldás!
Az egyénre szabott, célzott torna során a gyermek újratanulja a mozgásokat, egészen apró lépésenként haladva. Ennek során a kapcsolódó idegpályák újraszervezik magukat, új idegi összeköttetések alakulnak ki, és szépen feloldódnak a nehézségek, újra sikerélményhez jut, újra motivált lesz, mert egyszerűen kitisztul a kép, könnyebben megy a tanulás, vagyis eléri azt a helyzetet, amikor utoléri önmagát a saját adottságaihoz képest.
Hiszen senkinek sem mindegy, hogy ugyanazt az eredményt sokszoros energia és idő befektetésével szerzi meg, vagy éppen csak odakoncentrál, és gond nélkül hozza a saját maximumát.
Szóval, hajrá mozgásterápia! 👍